Prologue...

A világ egyik legnehezebb dolga az hogy, nem láthatod azokat soha többet akiket a legjobban szeretsz. Főleg akkor rossz hogyha ők neveltek fel téged, akik egész kiskorodban melletted voltak és egyik pillanatról a másikra már egy másik világban vannak. Egy boldogabb világban, ahol nincsenek gondok, csak vidámság és jókedv. De akik már elmentek, azok nem tudják hogy, mekkora zűrt hagytak maguk után. A mi esetünkben ez a "zűr", két gyermek volt. A bátyám és én. A szüleink egyik este elmentek színházba a fővárosba....  Jajj bocsánat, még be sem mutatkoztam, Elli vagyok. Potsdamban lakom. Potsdam egy város Berlintől 40 km-re. Imádok itt lakni. 14 éves vagyok és nyolcadikos. Mivel már tudjátok nagyjából hogy ki vagyok és nem egy teljesen ismeretlen lány történetét olvassátok folytatom a sztorit. A szüleim egyik este színházba mentek a fővárosba. De nem jöttek vissza. Hazafelé az autópályán egy szarvas a kocsijuk elé ugrott és apum nem tudta irányítani az autót és egy fának csapódtak. Anyum még ott meghalt, apumat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba. Mivel hetek után sem gyógyult, ezért leszedték a gépekről. Én amikor megtudtam nem hittem el hogy mi történt. A bátyám Svájcban tanul egyetemen. Őt később értesítette a kórház a balesetről. Jelenleg én is kórházban vagyok, de mivel ez a naplóm bevezetője ezért nem itt és nem most fogom ezt elmesélni. Majd később.....